A Nílus mentén

Egyiptom másképp. Így jellemezhető az a nílusi hajóút, ami megmutatja e különös ország másik arcát is.
A Nílus-mentén - Egyiptom másképp

Egyiptom másképp. Így jellemezhető az a nílusi hajóút, ami megmutatja e különös ország másik arcát is.

Nincs a Földnek még egy olyan országa, amelyhez annyi sztereotípia tartozna, mint Egyiptomhoz. Piramisok, fáraók, a Szfinx, Nílus, a Királyok Völgye. Nagyjából ennyi, ami többségünknek először eszébe jut erről a csodálatos bár meglehetősen kietlen országról. Pedig Egyiptom – ha képesek és hajlandóak vagyunk az Asszuántól Kairóig tartó utazásra – merőben más arcát is megmutatja

Például egy luxushajón megtett nílusi út során. Úgy, hogy még fedélzetén az úszómedencében hűsölünk, hajónk komótos tempóban szeli a Nílus vizét. Sőt, aki nem unja meg a vizet – mellesleg a nyolcnapos út nem egészen fele telik csak az úszó szálloda fedélzetén, az egy-két órára kipróbálhatja a folyami vitorlázást, a felukkázást is. Feledhetetlen élmény látni a folyó egyik partján heverésző tevecsordát, a másikon pedig egy jellegzetes arab kisváros forgatagát, miközben a vitorlás kapitánya ősi dallamokat ver kongáján.

A történelem, a művészet és a folklór összefonódását egyébként az út folyamán végig megfigyelhetjük. Mert ott, ahol látnivaló akad, kikötünk. Aida pedig, a magyar-egyiptomi idegenvezető még a pár órás kirándulás után, már ismét a hajó fedélzetén is tovább meséli a látottakhoz fűződő legendákat. És este a sajátos vízi bálnák, a gelebiás, arab leples maszkabálnak lehetünk részesei. Ki-ki a neki tetsző népviseletbe öltözik, s kezdődhet a játékos versenyekkel tarkított buli, majd az arab diszkó.

Három nap után véget ér a hajózás, és nagyon csalódottak vagyunk. Igaz csak addig, míg négyórás sivatagi buszozást követően le nem parkolunk a Vörös-tenger talán legnépszerűbb üdülőhelyén, Hurghadán. Vízisí, búvárkodás s megannyi más tengerparti szórakozás – paradicsomi állapotok egy önfeledt nyaraláshoz…

Amikor újra csomagolni kell, indulunk Kairóba, már mindenki tudja: visszajön ide nyaralni. Hiszen nemcsak a boungenvillea, - bonsziána, és eukaliptuszerdők lenyűgözőek, de strandok tisztaság, felszereltsége is, a vendéglátók figyelmességéről már nem is beszélve. Másnap repülőnk mintha szándékosan körözne kettőt a piramisok és a Szfinx fölött, fokozva a várakozást. Sikerül: landolás után azonnal látni akarjuk a sok-sok csodát, például Gizát, az Egyiptomi Múzeumot, a papiruszműhelyt és a családi parfümgyárat.

Aztán az utolsó kényeztetés, a búcsúvacsora. Itt újra fogadalmat teszünk: visszajövünk, de akkor már nem határozzuk el, hogy hazatérve sokkal karcsúbbak leszünk. Mert Egyiptom arra alkalmas, hogy az Ezeregyéjszaka Meséi nyomán Seherezádénak érezze magát itt az ember, de az ugyancsak mesés ételek, édességek és egzotikus gyümölcsök miatt arra alkalmatlan, hogy fogyókúrás programot tervezzünk ide.

Egyiptomi szállások itt.

Kapcsolódó cikkek

Berlin

Berlin

Európa egyik legizgalmasabb helye, Berlin.

Punta Cana, Dominikai Köztársaság - tengerparti, karibi nyaralás, a legjavából

Dominikai Köztársaság

A turisták egyik legkedveltebb paradicsoma: Dominikai Köztársaság.

Bali - mennyei egy sziget!

Bali - mennyei egy sziget!

Ha hazánkban hullik a hó és nyári forróságra vágysz, irány Bali!