Izgalmas tények a magyar foci válogatottról

Ezúttal az újra egyre jobb formában játszó és egyre komolyabb győzelmeket és eredményeket maga mögött tudó hazai nemzeti válogatottról gyűjtöttünk össze érdekes tényeket.
Izgalmas tények a magyar foci válogatottról

A magyar válogatottnak eddig a legalább 10 mérkőzésen találkozó csapatokkal szemben Luxemburg ellen a legjobb a győzelmi rátája. A két válogatott eddigi 11 összecsapásából 10-et nyertek meg a magyarok, ez pedig 90,9-es győzelmi rátának felel meg.

Ha pedig a legrosszabb mérleget nézzük, azt a portugálok ellen produkálja a csapat, 13 mérkőzésből egyet sem sikerült még megnyerni ellenük, 4 döntetlen és 9 vereség eddig az egymás elleni mérkőzések mérlege.

A magyar válogatott kapujába a jelenleg is aktív labdarúgók közül Cristiano Ronaldo talált be legtöbbszőr, a portugál klasszis 5 mérkőzésen 4-szer vette be a magyarok hálóját. Mögötte 3 játékos következik 3 góllal: Robben, Lens és Ibrahimovic. A két hollandnak mindössze 2 mérkőzésre volt szüksége ehhez, a svéd gólvágó 6 meccs alatt hozta össze a 3 találatot. Ezeket az eredményeket sok sportfogadó is eltalálta, akik sportfogadás bónusz lehetőségeket kihasználva tették meg tétjeiket.

Ha gólpassz listát nézzük végig, akkor két név is azonos a legtöbb gólosokkal, hiszen Ronaldo és Robben is az első helyen van 3 assistal, rajtuk kívül még Hazard volt képes erre.

Az 1990-től megvizsgált idényekből 1998-ban zárt a legjobban a csapat, ekkor 2,22-es pont/meccs arányt produkáltak a játékosok, 9 meccsükből győzelmet aratta és csak egyszer szenvedtek vereséget. Ezen a listán a 2011-es és a 2015-ös év a második, ezekben az években 2 pontot szerzett meccsenként a csapat.

A legrosszabb év pedig egyértelműen az 1994-es, hiszen ekkor 10 meccs alatt egy győzelmet sem sikerült elérni, 3 döntetlen mellett 7 vereséget tudhatott magáénak a válogatott. Voltak olyan fogadások az interneten, akik eltalálták ezeket az eredményeket.

A magyar válogatott jelenlegi legfiatalabb gólszerzője Illés Gyula, aki még nem töltötte be a 18 évet, amikor 2000 októberében gólt szerzett Litvániának egy 6-1-re megnyert találkozón. Mögötte olyan nevek következnek, mint Albert Flórián és Puskás Ferenc, tehát ez egy nagyon komoly teljesítmény Illéstől, hiszen ő az egyedüli, aki 18 éves kora előtt gólt tudott szerezni a válogatottban.

A csapat legöregebb gólszerzője Gera Zoltán, a klasszis magyar játékos 37 éves és 6 hónapos is elmúlt már, amikor egy világbajnoki selejtező mérkőzésen bevette Andorra kapuját 2016-ban. Gera több mint 2 évet ver a második helyezett Hidegkúti Nándorra.

A válogatottnak 2004-ben volt a legjobb debütálója, ebben az évben 28 új játékos mutatkozhatott be a csapatba. Például Torghelle Sándor, Hajnal Tamás, Leandro, Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Vanczák Vilmos stb.

Kapcsolódó cikkek

A Qvik azonnali fizetés technikája -  Hogyan működnek az ilyen rendszerek?

A Qvik azonnali fizetés technikája - Hogyan működnek az ilyen rendszerek?

Költséghatékony mobilfizetésre van szükséged a vállalkozásod számára?

Workshopok gyerekeknek - a modern világ találmánya

Workshopok gyerekeknek - a modern világ találmánya

Bizonyára te is találkoztál már valamiféle workshoppal munkád, vagy egyéb szabadidős tevékenységeid során.