Néhány érv, hogy miért szerezzünk be minél előbb egy szőnyeget

A lakberendezésnél sokan utoljára hagyják a szőnyeget, mert úgy gondolják, ez nem olyan fontos elem, mint mondjuk egy gardróbszekrény. Ami igaz, az igaz, nehezen tárolhatjuk a ruháinkat egy szőnyegben, de – megoldhatónak megoldható – ami ennél lényegesebb, hogy a szőnyegnek is vannak olyan tulajdonságai, amik nagyobb odafigyelést érdemelnének.
Néhány érv, hogy miért szerezzünk be minél előbb egy szőnyeget

Legyen szó akár az első, akár sokadik otthonunk berendezéséről, arculatának kialakításáról, vannak olyan elemek, amiket nem érdemes hanyagul kezelni. Igaz ez lényegében minden darabjára az életterünknek, de ezúttal nem csak a praktikum, hanem az egyedi stílus szempontjait is figyelembe vesszük.

Az enteriőr kialakításában tehát sokszor méltatlanul elfelejtődik a szőnyeg jelentősége, nézzük meg, milyen érvek szólnak mellette. Egy nagyon jól használható darabról van szó, amit könnyen lehet mozgatni, egyszerűen lehet a többi bútorral összhangba hozni, és akár egy másik helyiségbe is áthelyezni.

Emellett viszont hasznos tulajdonsága, hogy a elnyeli a zajokat, azaz remekül szigetel. Ez nem csak nekünk, de ha esetleg alsó szomszédaink vannak, nekik is örömhír. Persze ez még kevés ahhoz, hogy beszerezzünk egy szőnyeget, tehát nézzük tovább, milyen jó tulajdonságokkal bír.

Otthonossá teszi a lakásunkat. A kényelem az egyik legfontosabb eleme annak, hogy igazán jól érezzük magunkat, ezt pedig a szőnyeg remekül biztosítja. A puhaság, a lágyság, a melegség mindaz, amit a szőnyeg otthonunkba hoz. Egyéniségünk és ízlésünk szerint különféle minták közül választva jobban kiemelhetjük egy-egy bútor, kiegészítő jelentőségét, de akár ezzel fejezhetjük ki azt a részét a személyiségünknek, amit a többi lakberendezési tárgy nem tesz lehetővé. Hiszen egy komód lehet nagyon szép, de mégis általában kevésbé kifejező, mint egy mintás textil.

Újabb praktikus tulajdonság következik, ez pedig nem más, minthogy védi a padlót. Örökre elfedni persze nem érdemes a padlónkat, hiszen akkor óvhatjuk, de nem élvezzük a látványát. Ellenben kifejezetten kompromisszumos megoldás, ha választunk egy hozzáillő szőnyeget, ami csak kiemeli a szépségét.

Különösen jó döntés olyankor is, amikor a gyerekekre is gondolni kell, akik esetleg szívesen görkoriznak vagy végeznek mélyfeltáró kutatásokat a körzőjükkel a parkettán. Persze, amikor még ilyesmikre nem is, de mondjuk mászásra már adják a fejüket, akkor is jó szolgálatot tesz majd a szőnyeg, hiszen az első huppanásoknál mindenkinek nagy megnyugvást jelent majd, ha nem koppanás a vége.

Kapcsolódó cikkek

Ezek az idei év legtrendibb étkező bútorai

Ezek az idei év legtrendibb étkező bútorai

Az étkező bútor kiválasztása bizony nem mindig egyszerű feladat.

Teherautós lomtalanítás és sittszállítás Budapesten és környékén

Teherautós lomtalanítás és sittszállítás Budapesten és környékén

Amennyiben Budapesten és környékén élünk és éppen egy nagy adag sitt elszállításán gondolkodunk, akkor ez a cikk nekünk szól.

Melyek a 3D táblás kerítés előnyei? Ismerd meg legvonzóbb tulajdonságait!

Melyek a 3D táblás kerítés előnyei? Ismerd meg legvonzóbb tulajdonságait!

A kerítések piaca is kifejezetten széles. Manapság a piacon számos típussal, egyedi kialakítással és szokatlan megoldással találkozhatsz, ami megnehezítheti a választást, amennyiben a legideálisabb kerítés telepítése előtt állsz.